2015. 12. 12.

Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg

Író: Rachel Van Dyken
Cím: Egyetlen méreg
Sorozat: Egyetlen 2.
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 328 oldal
Fülszöveg: 
Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 
Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 
Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?


"Érdekes, hogy sokan azt mondják, szeretnének kapni még egy esélyt – én
azonban csak egyet kaptam. Ugyanazt az utat tettem volna meg. Minden egyes alkalommal."

Nagyon jó kritikákat kapott Rachel Van Dyken könyve, így nagyon megörültem, hogy nálunk is megjelenik. Nagyon szerettem is az első részt, teljesen levett a lábamról, a stílusa magával ragadott. Egyik kedvencem a kivitelezésben, hogy minden fejezet elején egy rövidke idézetet van, amik mindig olyan gyönyörű gondolatokat foglalnak magukban. :)) De ezen kívül is igazi romantikus, fordulatos, drámai elemeket tartalmazó new adult. Nagyon szerethető szereplőkkel. Gabe már az első részben felbukkant, és igazán szimpatikus, életvidám srácnak tűnt. Akkor még nem is hittem volna, hogy ő neki is ilyen sötét a múltja.

"A zene az életem – talán ezért is hagytam el olyan hosszú időre. Nem éreztem
azt, hogy megérdemlem az életet – többé már nem.
– Gabe H."
Gabe (Forrás)
Felvesszük a fonalat ott, ahol abbamaradt. Gabe, Kiersten és Wes barátsága töretlen, sok időt töltenek együtt. Ám a boldog jeleneteket most Gabe szemszögéből olvashatjuk és kiderül, hogy közel se olyan felhőtlen a boldogsága, mint ahogy kifelé látszik. Az elejétől kezdve utalásokat kapunk arról, hogy a családjával se felhőtlen a kapcsolata és még mindig emészti, hogy Kiersten és közte nem alakult ki semmi. Utóbbin, azért már nagyrészt túljutott, de ő is egyre jobban érzi, hogy vágyik egy biztos pontra az életében. Eddig falta a nőket, rengeteg egyéjszakás kalandja volt, így meg is van a híre a campuson. Sötét haja és tetoválásai miatt „félhetnének” is tőle, mégis mágnesként vonzza a lányokat. Első meglepetés itt ért, hogy ez a kinézet, nem is a valódi, régóta festi a haját, a tetoválások is csak a megtévesztést szolgálják. Bujkál a múltja elől, szeretne eltűnni azok elől, akik keresik. Hatalmas teher nehezedik a vállára, amit sokszor alig tud elviselni. Ilyenkor a zenében szokott menedéket keresni, de azt is kerülte már régóta. Mégis egyik nap a zeneterembe „menekül”, hogy enyhítse a benne lévő feszültséget. Ott találkozik a szerény, csendes, mintatanuló Saylor-ral, aki meghallja, hogy zongorázik. A lányt magával ragadja a hév, a sok érzelem, ami Gabe játékát átjárja. Próbál észrevétlen maradni, de természetesen egymásba botlanak. Annyira szeretem az ilyen találkozásokat, mint az övék volt. A véletlen vagy a szerencse segíti a pillanatot. Gabe adja a nőcsábász énjét a félénk lány előtt, de mindkettejükben megmozgatott valamit a másik.

 "Távol kell tartanom magam Gabe-től – mert mérgező."

Saylor (Forrás)
Sok véletlen helyzet alakul ki, amik következtében egyre több időt töltenek együtt, és hiába hadakoznak, hiába ellenszenvesek egymásnak, mégis egyre gyakrabban gondolnak a másikra. Eleinte csak a zene a közös pontjuk, de később Saylor gyakorlati helyén, egy szellemileg sérülteken gondozó intézetben. A lány öccse miatt „otthon” érzi magát a környezetben, már amennyire ilyen helyen úgy érezheted magad. De vajon Gabe mit keres itt? Majdnem minden nap hosszú órákat tölt egy beteg mellett. Szép lassan ez is kiderül és teljesen ledöbbentem. Nem csoda, hogy a srác valódi énje ennyire meggyötört. Nem is gondoltam, hogy ilyen szörnyű titkokat őri, de vérzett érte a szívem. Álarcot mutat a világ felé, míg legbelül haldoklik. A múltja szenvedéssel teli, kevesen vannak mellette, akik tényleg szeretik és támogatják. Végig „aggódtam”, hogy hogyan oldódik meg ez a kényes helyzet, hogyan kap Gabe feloldozást. Egészen a végéig azt se tudtam, hogy pontosan milyen befejezésre vágyok, hogy igazán boldog legyek, de azt kell, hogy mondjam teljesen elégedett vagyok. Egy ilyen történetnek ilyen különleges befejezés kellett. 

"A zene csak akkor zene, ha lemezteleníti az ember lelkét, ha a szíve vagy
szétrobban tőle, vagy összetörik."

Saylor és Gabe nem is különbözhetnek jobban. A lánynak se volt egyszerű élete, de ő erős tudott maradni a nehéz körülmények között is és keményen küzd, hogy megtartsa ösztöndíját és megszerezze a diplomáját. Szép lassan a fiú biztos támaszává válik. Átérzi a fájdalmát és nem sietteti, időt ad neki, hogy megoldódjon minden gond. De Gabe is jó hatással van a lányra. Eléri, hogy kitörjön eddigi megszokott, szürke életéből és merje élni az életét. Rajta is nagy a nyomás és csak a feladatokra koncentrált. Neki egy kis szín kellett a hétköznapjaiba és ezt Gabe hozta meg a számára.


"A fenébe is, az a szempár!Ismertem a fajtáját – egy zenész igazi szeme volt."

Nagyon vártam Gabe történetét és nem kellett csalódnom. :) Nem vesztett a varázsából a történet, a stílus. Ismét előrevetítette nekünk az Írónő a következő főszereplőt. Lisa-nak is meg van a „kötelező” sötét múltja. Még mindig nem tudtam megunni ezeket a new adult könyveket és ezt is epedve várom. Ha minden ilyen marad, akkor az is nagyon fogom szeretni.

"– Saylor – szájon csókoltam. – Te hiányzol nekem. Te vagy a kirakós utolsó
darabja, a karácsonyfa tetején a csillag.
– Mindig is csillag szerettem volna lenni."


Kedvenc jelenetem: Az első találkozás és az előtte lévő zongorajáték.
Kedvenc szereplőm: Gabe
Kinek ajánlom:
New adult kedvelőknek szerintem kötelező darab.
Értékelésem: 
Ugyanannyira szerettem, mint az első részt, úgyhogy ez is 5 zongorajátékot érdemel.
Érdekesség: A harmadik rész gondolom/remélem megjelenik nálunk is, de van két kiegészítő novella is a sorozathoz, azt szeretném nektek bemutatni. A Fearless egy az egyben a második rész után játszódik. Az Eternal érdekessége pedig, hogy egy olyan novella, ami inkább egy másik sorozatának a kiegészítése, de részben ehhez is kapcsolódik, tehát itt találkozik a két "világ", a két történet. Valamint még pár idézetet is írok a végére is, mert ahogy írtam is, tényleg szeretem azokat a gondolatokat, amiket Rachel megoszt velünk. :)


 Író: Rachel Van Dyken
Cím: Fearless (Rettenthetetlen/Félelem nélküli?)
Sorozat: Ruin 2,5.
Kiadás éve: 2014.
Fülszöveg: 
Amikor találkoztam Kiersten-nel, megállt az idő. Olyan volt, mintha testem minden sejtje érte sikított volna. Nem tudtam máshova nézni, nem tudtam elsétálni, mozdulni se tudtam. A másik felem, a lelki társam, egyenesen rám bámult. Meg kellett szereznem, hogy az enyém legyen. De önzőnek éreztem magam emiatt – tudván, hogy nem végtelen időt tölthetek vele… és még most is, hogy mindenen túl vagyunk és visszakaptam azt az időt.
Semmi sem biztos ebben az életben.
Ezért is csinálok valami őrültséget, impulzívat, merészt. Végtére is, milyen ember lennék, ha nem fogadnám meg a saját tanácsomat? Leugrok a szikláról, félelem nélkül élek.

Író: Rachel Van Dyken
Cím: Eternal
Sorozat: Seaside 4,5.
Kiadás éve: 2015.
Fülszöveg: 
Az AD2 frontembere, Demetri Daniels csak egy dolgot akart….
Feleségül venni élete szerelmét és tökéletessé tenni számára azt a napot.
De nem pontosan tökéletes lett, nem azzal, hogy a sógornője szül, vagy azzal, hogy fanatikus rajongók rájönnek az esküvő helyszínére vagy azzal, hogy a madarak hirtelen támadásba lendülnek a próbavacsorán.
Az sem segíti az ügyeket, hogy a menyasszony fanatikussá válik attól a hírtől, hogy Ashton Hyde énekes elkezdte felvenni az új lemezét.
Semmi sem javul. És ez egyre rosszabb lesz.

 "Hogy jutottunk el idáig? Pár hónappal ezelőtt új életet akartál – már nem voltál azon a sötét helyen. Mi történt? Tudom, hogy a legkevésbé az érzelmeidről akarsz beszélni – de basszus… nem egyszerűen lezuhantál a szikláról, hanem szándékosan leugrottál és közben a feje tetejére állítottad a világot."

"Már nem is nézek tükörbe. Ha nem muszáj. Úgyis ismerem a tükörképemet. Fájdalom. Bánat. Bűntudat.
De mi a legrosszabb? Az, hogy a tükörképem"

"Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az
egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele
abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen
könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek
születtünk! Ez tragédia – tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a
sorsunktól. Ez pokoli – amikor annak az embernek a helyébe, akivé
megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.
– Wes Michels"

"– Meséld el a történetedet – mondta Wes halkan. – De ne akkor, amikor ez az
utolsó esélyed, hanem akkor, amikor az első."

"Néha szeretném azt kiabálni: „Nézz fel!” – De úgy tűnik, hogy mindig, amikor ezt mondom, Gabe pont akkor csukja be a szemét.
– Weston M."

"– Nekem nem kell boldog történet.
– És a vége… – folytattam, továbbra is segítve neki, miközben hasam a hátának nyomódott, ahogy fölé tornyosultam. – A vége, az olyan, hogy…
– Milyen? – kérdezte pihegve.
– Szomorú. – A hangom megremegett.
A keze mozdulatlan volt, a teste már nem reszketett. Egy másodperc alatt
kihúzta a kezét, és most az övé simult az enyémre.
– Akkor változtasd meg!"

"Általam játszott, a testemet használta hangszernek arra, hogy elmondja élete történetét. Valahányszor lenyomta egyik ujjhegyemet vagy a zongora egy újabb részéhez vezetett, éreztem, hogy a dal szomorúsága egyre mélyebben ragad meg. A hangok a fájdalom indáivá váltak, mindegyik lassan körbefonta a testemet, birtokba vette, addig, amíg már a levegővétel is fájt."

"– Ez… – Közelebb hajolt. – Igen, így kell előadni. Mintha minden csók az első és az utolsó lenne… mintha egyszerre üdvözölnél valakit és búcsúznál el tőle… mintha most születtél volna meg… mintha most haltál volna meg."

"– Néha eltűnődöm, mi rosszabb… a sikoly vagy
az utána következő csend."

"Az igazság tényleg felszabadít – csak azt nem szokták elmondani, hogy maga a folyamat baromi fájdalmas.
– Wes M."

"A három maszkra gondoltam, amiket viseltem, és rádöbbentem valamire –
hogy mindegyik szörnyeteget én magam hoztam létre. Ez az én művem volt.
Senki másé. Az én döntésem. És rosszul döntöttem.
– Gabe H."

"– Azt akarom, hogy lángolj. Ne csak meleg legyél, hanem tüzelj. Ne érdeklődő legyél, hanem lenyűgözött. Nem csak izgatott. Azt akarom, hogy elálljon a lélegzeted. És az este végén azt szeretném, hogy… – lehunytam a szemem, hogy ne csókoljam meg még egyszer – …hogy azok a könnyek örökre kitörlődjenek az emlékezetedből."

"Bárcsak elvehetném a fájdalmát! Bárcsak valahogy átvihetném az ő lelkéből az enyémbe! Elfogadnám. Habozás nélkül az egészet átvenném. Talán így jöhetsz rá, hogy szeretsz valakit. Amikor úgy érzed, hogy minden egyes könnycsepp, amit ejt, a tiéd. Amikor minden vágást, minden horzsolást, minden ütést úgy érzel, mintha te szenvednéd el. Én véreztem helyette. És cserébe ő vérzett a Hercegnő helyett. Különös, hogy az élet hogyan ír le egy teljes kört.
– Saylor"

"A halál és a szerelem az a két dolog, ami úgy létezik a világban, hogy képes
megváltoztatni életünk folyását, a sorsunkat. Vagy előrelendítenek, vagy
megbénítanak. Végül a döntés mindig a miénk.
– Wes Michels"



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése