2018. 01. 30.

Gail Carriger: Szívtelen

Író: Gail Carriger
Cím: Szívtelen
Sorozat:
Napernyő Protekturátus 4.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 382 oldal
Fülszöveg: 
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A ​lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan felforgatja Londont…
Ezúttal azonban nem a saját hibájából szakadt a nyakába a baj. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek.
Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Vajon sikerül rájönnie, ki akarja megölni a királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte be magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?
„Gail Carriger újra megcsinálta! Biztonsággal kijelenthetem, hogy a Napernyő Protektorátus az örök kedvenc sorozataim egyike. Maga a tiltott gyönyörűség.” – Lu (Sugar & Snark) Goodreads


 „- Minden férfi utálja, ha a kudarcaira emlékeztetik, de mi, farkasemberek vagyunk ebben a legrosszabbak.” 

Lord Akeldama
Most is összefoglaló jellegű értékeléssel készültem nektek, mert a Napernyő Protekturátus előző részeiről nem írtam korábban, viszont nem szeretném szó nélkül hagyni őket se. Emellett nagyon reménykedem én is, hátha lenne már egy-két olvasó, aki kedvet kap a sorozathoz, mert még mindig bizonytalan sajnos a sorsa, pedig már csak az utolsó Időtlen, kötet van hátra, amivel lezárulhatna Lord és Lady Maccon kalandjainak sora. A montázs is összefoglaló hangulatú lesz, de azért próbáltam kicsit a negyedik részhez igazítani. 

„- Bizonnyal nem a húgaimról beszél, vagy mégis? Sok mindennel megvádolták már őket, de ésszel még sosem.” 

Kicsit félve kezdtem neki az olvasásnak, de nagyon örülök, hogy nem hagytam ki. Fantasy világok között titkos kedvenceim azok, amit különféle teremtményeket sorakoztatnak fel, szeretem, ha halmozzák az élvezeteket. :D Elsőre saját élményeim közül a True Blood sorozathoz éreztem kicsit hasonlatosnak, de egyáltalán nem zavaró módon. Itt az alapszituáció szerint a 19. században nem csak emberek lakják a világot, vámpírok,
Alexia Tarabotti
farkasemberek, szellemek és lélektelenek is könnyedén felbukkanhatnak előtted, ha például London utcáin sétálsz. A főszereplőnk az igazán ritka lélektelenek csoportját erősíti, érintése semlegesít minden természetfeletti képességet, különleges képességével a királynőt szolgálja. Tudni kell még Alexia Tarabotti-ról, hogy nem véletlenül illetik lélektelen jelzővel, hiszen nincs neki, nem képes érzelmek kinyilvánítására, ami furcsa lehet, de igazán szórakoztató volt, így követni vele az eseményeket. Plusz pont, hogy nem éteri szépségként van jellemezve, hanem egy igazi vérbeli talján nő, kissé kerekded formákkal, viszont küllembeli hiányosságait tökéletes modorával igyekszik pótolni. Viszont
érzések nélkül, sokszor túlságosan nyersen, egyenesen tálalja a dolgokat, nem lehetett könnyű neki a korabeli Londonban. :D Talán pont emiatt, korán a szívembe zártam. A gondolatai igazán szórakoztattak, és jó volt, hogy ő se butácska lány, aki csak a divattal foglalkozik. Még jobban pedig az után szerettem meg, hogy felbukkant a színen Lord Maccon, a Woolsey falka alfája, akivel fantasztikus párost alkottak. Még most is jókat mosolygok, ha szóváltásaikra gondolok. Úgy érzem, ők kárpótoltak, a kicsit lassabb cselekmény miatt. Nagyon hamar megfogott a könyv stílusa, tényleg könnyen beleképzeltem magam a korabeli Londonba. Sajnos kicsit sok leíró rész „fűszerezte” a cselekményt, amit hiába élveztem, mert szórakoztató módon van megfogalmazva, de egy idő után, már több izgalomra vágytam azok helyett. Pont ebből fakad a másik pici problémám is: több fordulatot elviselt volna a történet. Az Árnyékkormány tagjaikén gyakran göngyölít fel rejtélyeket, ez adta a történet mozgatórugóját, és ez az ügy nagyon tetszett, annak ellenére, hogy tényleg lehetett volna kicsit izgalmasabb.

„(…) nincs olyasmi, hogy sors, csak farkasemberek vannak; nincs olyasmi, hogy egybeesés, csak vámpírok vannak.” 

A második rész felépítése megmaradt, mindig akad valaki, aki rosszban sántikál, és ki más
deríthetné ki a részleteket, mint Alexia. Mindenki számára meglepő módon a második részre, vénlányból grófné lett, anyja legnagyobb örömére. Talán itt említhetném meg, hogy családjával nem túl fényes a viszonya. Apjától örökölte képességét, és emiatt sose tölthettek
Lord Maccon
együtt sok időt. Anyja nem tud megbarátkozni a természetfeletti világgal, egy egyszerű férfihoz ment feleségül, akinek két féltestvért köszönhet Alexia. Maximálisan megértettem őt, amiért elvágyott ebből a felszínes környezetből, amit húgai teremtettek. A jókat megtartotta ez a rész is. A nyomozás nagyon jól sikerült, viszont sajnos a kis negatívumok is megmaradtak, most se bántam volna, kicsit kevesebb leíró részt. Feleségként se változik Alexia személyisége, nem tudja, mikor kell visszavonulni, bárkivel szembeszáll, ha kell. Legfőbb fegyvere, baj esetére, különleges napernyője, amit eddig nem is említettem, viszont ebben a részben egy újabb, sokoldalúbb darabbal gazdagodik Lord Maccon jóvoltából, aki nem is bizonyíthatná jobban, mennyire ismeri és szereti feleségét. Róla kicsit többet tudhattunk meg ebben a részben, aminek nagyon örültem, és a falka újabb tagjaival is találkozhattunk. Lélektelen főhősnőnk megmutatta itt is, hogy csak úgy vonzza a bajt, sokszor nem árt neki se egy kis segítség, de kétségtelenül tud vigyázni magára. A lezárás itt viszont elég gonosz volt, nagyon elszomorodtam, hogy mi jöhet még ezután. :(


„A legkevesebb, amit megtehettek volna, hogy odaszólnak nekik: „Nem, jelen pillanatban kizárólag a gyilkolás érdekel minket, de azért tisztelettel köszönjük kedves ajánlatát.”
 
A harmadik részt éreztem a nagy áttörésnek. Az első két kötet is nagyon jó volt, de hiányzott belőlük valami plusz, amitől igazi kedvencek lehettek. A Szégyentelenre, viszont már tudtam 5 csillagot adni. Vágytam kicsit több izgalomra, és itt csak úgy pörögtek az események. A felbolydulás okát ki más szolgáltathatta volna, mint Alexia, egész pontosan az ő „gyerek terhe”. Ezen még mindig nevetek, hogy lehet így nevezni egy gyereket? :D De az biztos, hogy
Lyall professzor
emiatt még több haragost szerzett magának, mert ha már ő különleges, nem meglepő módon leendő csemetéje is várhatóan az lesz. Pont most lenne leginkább szüksége férje védelmére, de a makacs és önfejű férfi elüldözte magától a nőt. Úgy gondolja talján föld lehet számára a biztos menedék, de az út igazán kalandos és minden leleményességére szüksége van útitársaival együtt, hogy épségben érkezzenek meg. Az ő hiányában, jobban megismerhettünk egy érdekes szereplőt, Madame Lefoux-t. Az írónő nem fél olyan szereplőket használni, akik saját nemükhöz vonzódnak, de azért a 19. században, nem lehetett igazán nyíltan felvállalni ilyesmit. Genevieve viszont nem rejti el másságát, sőt világra kürtöli, nem szeret női ruhákat hordani. Zseniális feltaláló, és nagyon hasznos barátnője lett Alexia-nak. Örültem, hogy többet szerepelt. A fő fejtörést itt az okozta, hogy nem tudtuk, miért lesz ennyire különleges e születendő kicsi, és ez a rejtély végig hajtott az olvasásnál. Röviden és tömören, ez a rész már igazán szuper volt.

 
„Lelki hiányát Lady Maccon a társadalmi érintkezés szabályainak bőséges alkalmazásával takargatta.” 
Biffy

Végül elérkeztünk a Szívtelenhez, ami a legutóbb megjelent kötet. Ez után már csak egy várható, és nagyon reméljük, olvashatjuk magyarul. A negyedik könyv szerencsére tartotta elődje magasabb színvonalát. Igazán szórakoztató egy lélektelen asszony terhességét végigkísérni. Alexia „gyerek terhe” azonban nem akadályozza meg abban, hogy éjjel nappal talpon legyen és az aktuális ügyet nyomozza ki minden áron. Lenyűgöző, hogy mennyi makacsság szorult bele, és nem irigylem azokat, akik terhességének szeszélyeit vele együtt élték meg. Amiatt is jobb volt ez a rész, hogy ismét sok szerelmesnek mondható pillanatban is részünk volt. Lord Akeldama képes mindig meglepni azzal, hogy mennyivel több van benne, mint amennyit a külvilágnak mutat, és imádom Lyall professzor végtelen higgadtságát is. Mos kicsit több szerephez jutottak ők is, és én is itt gondolkodtam el, hogy mennyire szimpatikus a Wooley falka bétahímje. A bonyodalom kiválasztása nagyon tetszett, végig lekötötte a mi lélekőrünket és most is szívesen tartottam vele London szerte.

„- Lord Maccon, miféle rangon aluli dolog, hogy szerelmes a tulajdon feleségébe?”

Kedvenc jelenetem: Biffy kellemetlen pillanatai.
Kedvenc szereplőm: Részről részre jobban szeretek mindenkit, de a fő kedvenc Alexia.
Hasonló könyv: Pont írtam is most, hogy nekem a True Blood sorozathoz hasonlít a könyv légköre.
Értékelésem: Itt most kifejezetten a negyedik részre 5 napernyőt adok.


Érdekesség: Több nyelven megjelent már a sorozat, borítómustrával készültem, illetve a rajongók örömére az ötödik résszel nem kell elszakadni ettől a természetfeletti közösségtől, akadnak még spin-off sorozatok. Eredeti nyelven több kiadást is megélt az első rész. A legelső kép az eredeti, a második egy különleges keménykötéses verzió. A harmadik meg csak kicsit variált az legkorábbi terven. A negyedik képen egy egészen eltérő német borítót láthattok. A következő a francia borító, ők megtartották az eredeti képet, csak a betűtípust változtatták. A hatodik japán nyelvű kiadáshoz tartozik. Az utolsó pedig a portugáloké, akik a franciákhoz hasonlóan csak a betűkön változtattak.

A Finishing School a Napernyő Protekturátus előzmény sorozata, 25 évvel korábban játszódik.
Az egy dolog, hogy meg kell tanulni megfelelően meghajolni. De hogy kést dobni és meghajolni egyszerre az már más dolog. Viszont üdvözlünk a Finishing School-ban. A főszereplő a 14 éves Sophronia, aki igazi fejtörést okoz anyjának. Jobban érdekli a szerkezetek működése, mint a megfelelő viselkedés elsajátítása. Ezért küldök bentlakásos iskolába, amit kezdetben ki nem állhat, de hamar rájön, hogy sok mindent megtanulhat itt, főleg a dolgok befejezését.

A Custard Protocol ennek a sorozatnak a folytatása. Több évtizeddel az után játszódik, még nem lezárt, érkeznek még új kötetek és a főszereplő nem más, mint Conall és Alexia lánya, Prudence. 
Amikor Prudence Alessandra Maccon Akeldama, vagy Rue, ahogy a barátai hívják, önállóvá válik, mi mást tehetne, mint megalapítja a Tejsodó Protekturátust és Indiába repül a tökéltes teáért. Ám ennél többet talál ott, megismerkedik az ottani természetfeletti közösséggel, és nem mindennapi gondokkal kell megküzdenie.

A Supernatural Society pedig mondhatni párhuzamos sorozat, mert itt megkedvelt szereplőinkkel (még pontosabban LMBT szereplőinkkel) találkozhatunk, csak most mellékszereplőkből főszereplőkké válnak. Eddig két önálló kötet olvasható.
A Romancing the Inventor kötetben, Genevieve Lefoux találja meg végre élete párját, Imogene Hale személyében, akivel Nádasdy bolykirálynő udvarában ismerkednek meg.
A Romancing the Werewolf-ban talán egy még jobban várt szereplő kerül középpontba, Lyall professzor szíve is újra megnyílik. Nem szeretném azonnal lelőni a poént, ezért csak annyit árulok el, hogy a falka új alfája dobogtatja meg a szívét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése