2018. 02. 18.

Mutasd a polcod! - 7. rész


Ahogy ígértük, minél több érdekes rovattal szeretnénk a blogot színesíteni. :) A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor fogja eldönteni. :)


A hetedik választás a 196-os polclakóra esett, aki pedig:


I: Emery Lord: Amikor ​összeütköztünk
A Blogturné Klub értékelései hívták fel rá a figyelmem. Nem is vacilláltam sokáig, és egyből meg is rendeltem magamnak. Az eddigi értékelések alapján elég jó százalékon áll a molyon, ami még inkább bizalmat szavaz neki. Biztos, hogy elfogom olvasni, a kérdés, hogy mikor. Rengeteg jó könyv kerül mostanában a kiadók által a boltok polcaira, és nehéz köztük választani, és sorrendet rakni az olvasásuk terén. A borítójáról sem feledkezhetem meg, nagyon színes, és egyből megragadta a figyelmemet, és élőben még szebb
.


P: Lucinda Riley: A hét nővér
Szerintem már unjátok is, annyit áradoztam erről a könyvről. :D A General Press kiadótól kaptuk, hogy írjunk róla, ők hívták fel rá a figyelmünket és úgy gondoltuk kap egy esélyt, milyen jól döntöttünk! Minden részben olyan, mintha két történetet is olvasnánk, ahogy párhuzamosan fut a család egy generációkkal ezelőtti tagjának és az egyik d'Apliése lány élettörténete. Mindig epedve várom, hogy mi lesz a kapocs, hol fut össze a két szál. Nagyon ajánlom mindenkinek a sorozatot, értékelést is írtunk eddig mindegyik részről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése