2018. 06. 24.

Mutasd a polcod! - 25. rész


Ahogy ígértük, minél több érdekes rovattal szeretnénk a blogot színesíteni. :) A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor fogja eldönteni. :)



A 25. választás a 145-ös polclakóra esett, aki pedig:

I: Trish Cook: Éjjeli napfény
Amikor megláttam a film előzetesét egyből felkeltette az érdeklődésemet. Reméltem, hogy valamelyik kiadó esetleg kiadja majd nálunk a könyvet. Nem is kellett sokat várni, mert a Maxim lecsapott rá :) Mindig megfognak az olyan történetek amelyekben egy nem hétköznapi szituációt ismerhetek meg. Katie egy ritka betegségben szenved, amely hatással van az életére. A filmet még nem néztem meg, a könyv elolvasása után tervezem. Már csak be kell illesztenem a hosszú várólistámba. 

P: J. R. Ward: Az árnyékok
Ez a sorozat miatt szippantott be az olvasás világa. Újdonságként hatott rám a korábbi élményeimhez képest a felnőtt tartalom, a felnőtt érzelmek és nagyon eredeti az is, hogy hiába igazi alfa hím minden testvér, megvan a saját keresztjük, hiányosságuk. Sok hasonló jóval találkoztam azóta is, de ez mindig különleges marad. Kicsit hányattatott sorsú, mindenki tudja, hogy mi történt az Ulpius-házzal, ezért erre a részre is nagyon sokat kellett várni, de egy új kiadó megszánta a rajongókat és pont most egész friss a hír, hogy a Vadállat is érkezik, természetesen már előrendeltem. :D Voltak persze gyengébb részek a sorozatban, de ez nem tartozott közéjük, különösen érzelmesre sikerült és egyre izgalmasabb a sok mellékszál is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése