2019. 09. 27.

Augusztus havi beszerzéseink, olvasásaink

Blogunk életében az augusztus mindig különleges hónap, hiszen ekkor van a szülinapunk, idén már a negyedik, csak úgy szalad az idő. :) Ezt most is nyereményjátékkal ünnepeltük, reméljük tetszett nektek kis rejtvényünk. Igyekeztünk ezen kívül még kihasználni az utolsó nyári hónapot, így nem csak olvasással töltöttük időnket és az biztos, hogy hiányozni fog ez a szép idő. Más szépséget kell keresnünk majd az őszi időszakban. :D

Indie: Az utolsó nyári hónap, ami a blogunk születésnapja miatt még jobban szeretem, mint eddig. Látni fogjátok lentebb, hogy beszerzések terén eléggé elszalad velem a ló. Hirtelen engem is sokkolt az összesítésem, de a sok Julia Quinn könyvek nyomják meg igazán a darabszámot. Nagyon szerettem volna magaménak tudni az Írónő eddig megjelent könyveit, ami nagyjából sikerült is. Már csak azok vannak vissza, amelyeket nehezebb beszerezni.

Vettem: 
- Julia Quinn: Mint a mennyben a Bridgerton család történetei során megismerhetem Smythe-Smith családot. Ebben a sorozatban övék a főszerep. Nagyon kíváncsi vagyok a muzsikus lányokra.

- Julia Quinn: A herceg és én ezzel a részel kezdődőt minden :) menthetetlen Bridgerton rajongó lettem.

- Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett ebben a részben Anthony-ra csap le a szerelem. Hogy én milyen boldog voltam a végére.

Julia Quinn: És boldogan éltek az Írónő adott még az olvasóinak egy kis pluszt, megismerjük mi lett kedvenc párosainkkal a későbbiek során.

- Julia Quinn: Sir Richard Kenworthy titkai hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Sabrina Jeffries: Mire vágyik egy herceg? szerettem volna bővíteni a történelmi romantikus részleget a polcomon, így ő is bekerült a kosárba.

- Julia Quinn: Csókja megmondja hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Esküvő lesz hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Egy csók… és minden más hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Micsoda éjszaka! hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Ami Londonban történt hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Lent délen, édes… hörcsög üzemmód, gyűjtögetem tovább.

- Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem olyan jókat olvastam róla a molyon, hogy muszáj volt beszereznem.

- Julia Quinn: Csudajó hörcsög üzemmód gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Minden és a hold hörcsög üzemmód gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Aranylóbb a napnál hörcsög üzemmód gyűjtögetem tovább.

- Julia Quinn: Miss Bridgerton miatt hörcsög üzemmód gyűjtögetem tovább.

- Isabelle Broom: Ezer csillag közül te a fülszöveg elolvasása után egyből a virtuális kosaramba landolt.  

 Kaptam:
- Mary Jo Putney: A néma virág Perpetua lepett meg vele a blog szülinapján. Régen olvastam már ezt a könyvet, de saját példánnyal nem rendelkeztem, így nagyon örülök, hogy az enyém lett.

- Kathryn Taylor: Vadvirágos nyarak egy újabb meglepetés Perpetua-tól💗 A borítója fogott meg a leginkább.

Összesítve: 19 db vettem + 2 db ajándékba kaptam = 21 db könyvel gazdagodtam ebben a hónapban :)

Olvastam: Ebben a hónapban összesen 6 db könyvet sikerült elolvasnom, picit többet szeretem volna elolvasni, de azért ennek a számnak is örülök. A blogunkra eddig 0db-ból készült bejegyzés, és 2 db-ból készül.


Perpetua: Látszik, hogy a kiadóknál se a nyár a legforgalmasabb időszak, legalábbis nem a nyár vége. Nem érkezett igazán számomra érdekes újdonság, így a hónapban nem vettem egy könyvet se. :)

Vettem: egyet se :)


Összesítve: 0 db-ot vettem + 0 db-ot ajándékba kaptam = 0 db könyvvel gazdagodtam ebben a hónapban. :)

Olvastam: 6 db könyvet olvastam el ebben a hónapban. Nagyon azt hittem, hogy nyaraláskor több időm lesz olvasni, be voltak még jó kis könyvek tervezve, de "csak" ennyi fért az augusztusomba. A blogunkra eddig 0 db-ból készült bejegyzés, és 2 db-ból készül.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése