2019. 02. 15.

Colleen Hoover: Túl késő

Író: Colleen Hoover
Cím: Túl késő
Kiadó:
Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 468 oldal
Fülszöveg: 
Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.
És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.
Ismerd meg Sloan példaértékű sorsát!


„A félelem úgy árad a szavaiból, mint véletlenszerű mondatok az ujjaiból. Kinyújtom a kezem, megpróbálom elkapni és markomba szorítani őket. Minden vágyam, hogy elkapjam az összeset.”

Az írónő korábbi borítóira jellemzőbb volt, hogy a szereplők is megjelentek rajtuk. Az utóbbi időben viszont elmaradnak és inkább csak figyelemfelkeltő módon a címet emelik ki. Melyiket szeretjük jobban?
I: Mindegyik borító más miatt ragadja meg az ember tekintetét. Sokszor én is inkább a
Forrás
szereplős vagy egy részletet megjelenítő borítót részesítem előnyben. De ez függ a kinézettől is, mert találkoztam már pár olyannal, amivel igazán mellé lőttek a készítők, de szerencsére inkább a gyönyörűen sikerültek vannak többségben. Nekem tetszik ez a CoHo borító, a színek igazán összhangban vannak.
P: Nagyon szeretem, amikor már a borítón megelevenednek a szereplők. Az is igaz, hogy többször találkoztam olyannal, ahol nagyon nem stimmelt számomra a választás, de összességében, ha választanom kellene, akkor inkább azt a típust szeretem. A Hopeless például kifejezetten a kedvenceim között van. Azt viszont most is szeretem, hogy egyszerű és nem agyoncicomázott a borító.


„A fiú kinyitotta a tenyerét, és szétszórta a lány félelmeit. Képtelen volt megtartani őket. A lány felvette és leporolta őket. Mostantól azt akarja, hogy képes legyen a saját kezében tartani a félelmeit.”

Sloan körülményei miatt kényszerül arra, hogy egy Asa-hoz hasonló bűnöző oldalán ragadjon. Hogyan képes elviselni így az életét?
I: Az első benyomások sokszor csalókák, mindenki azt mutat meg magából amit akar, csak a későbbiek folyamán, amikor már jobban ismerjük a másikat látjuk meg a valódi arcát. Rádöbbenünk, hogy a bennünk lévő kép egyáltalán nem egyezik a valóssággal. Szegény Sloan is csapdába esik, az előélete sem fényes, nem tapasztalta meg milyen is, amikor
Sloan (Forrás)
tényleg törődnek az emberrel, és szeretik. Asa pont ezt használja ki, megmutatja a lánynak milyen is ha valaki tényleg rád vágyik, benned találja meg a boldogságát. Hihetetlen, hogy egyetlen este milyen mérföldköveket képes véghez vinni a lánnyal. Ebből is látszik mekkora manipulatív a srác. A későbbiek során, amikor már szabadulna ebből a mérgező kapcsolatból, már túl késő, mert rá van utalva Asa-ra, a kényszer nagy úr, olyan cselekedetekre is rávisz, amire álmodban sem gondoltál volna. Sloan pedig felvértezi magát, lehet, hogy Asa kihasználja a testét, de a szívét nem birtokolja. Az a legszörnyűbb, hogy egy ilyen kapcsolat nem csak a lapokon létezik, a való életben is sok nő tapasztalja ezt a saját bőrén. Ezek ellenére én mégis erős karakternek mondanám Sloan, igaz nem mindig értettem egyet a döntéseivel, de más már szerintem beleörült volna a helyzetébe, ő pedig kezdte bevetni a saját fegyverét Asa ellen, azon volt, hogy új életet kezdhessen.
P: A történet legelején nyilvánvalóvá válik, hogy Sloan nem azért van Asa mellet, mert annyira szereti. Kezdetben elcsavarta a fejét a szexi rosszfiú, aki nem sajnálta az energiát a lány meghódítására, de igen rövid ideig tartott ez a rózsaszín felhő és hamar felfedte Asa igazi arcát. A körülmények áldozata lett a lány, hiszen anyagilag függ a sráctól, nem szakadhat el, de belül haldoklik. Annyira általános ez a probléma, biztos mindenki ismer ilyen embert, kapcsolatot, ami csak muszájból tart. Sloan viszont igyekszik keményen dolgozni, tanulni, hogy minél hamarabb kitörhessen ebből a mérgező életből.


„- A szerelemre nem rátalálunk. A szerelem talál ránk.”

Egy titokzatos srác, Carter, feltűnésével mintha kezdene jobbá válni a helyzet. Milyen volt, hogy mi már azonnal ismertük a „nagy” titkát?
I: Carter ebben a történetben a megmentő szerepét tölti be, aki fényt visz Sloan életébe. Nem közeledhetnének egymás felé, de a vonzalomnak, és a köztük lévő szikráknak nem
Carter (Forrás)
tudnak nemet mondani. Nagy feladat hárul Carter-re, ki kell szabadítania Asa karmai közül a lányt, ami nem is olyan egyszerű. Kedveltem a karakterét, mert nem félt Asa-tól, a bizalmáért pedig minden elismerésem, nem lehetett könnyű megélni azokat a helyzeteket, amikor a szeretett nő egy elmebeteggel kénytelen együtt tölteni a napjait, az éjszakákról pedig jobb nem is beszélni. Ő az a férfi aki megmutatja hogyan is kellene báni egy nővel, nincs könnyű helyzetben, de még ebbe a káoszba is tud aranyos dolgokat csempészni.
P: Carter a titokzatos új srác, aki Asa bandájába került és nem csak oda, hanem közös órája is lett Sloan-nak. Felfigyelt a lányra és elindult a lavina. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, de millió akadálya van a boldogságuknak. Kemény pasi és van bátorsága szembeszállni a bandavezérrel a kiszemelt lány kegyeiért, teljesen illik egy ilyen történetbe. Kettőjükre nehéz bármi rosszat mondani, ha akartam se tudtam volna nem megszeretni őket. De mindig kapunk egy kis különlegességet az írónőtől a történetben. Sokszor tényleg csak egy apróság, mint itt az, hogy a két szereplő sületlenségeket hord össze egymásnak, de az ilyen kis pluszoktól lesz jobb egy regény, másabb, mint a sok tucat hozzá hasonló.


„A szerelem abban a pusztításban talál ránk, amibe belehalsz, miután megadod magad egy betegségnek.”

A két főszereplő mellett Asa, az aktuális rossz fiú is kapott nézőpontot. Érdekes volt az ő szemén keresztül is átélni az eseményeket?
I: Igazán ötletes dolog volt CoHo-tól, hogy betekintést engedett az ő fejébe is. Ez miatt
Asa (Forrás)
különbözik az eddig tőle olvasott történetektől, mert itt megismerjük Asa gondolatait is, ettől lesz csak igazán mellbevágó az egész. Átélünk pár eseményt három szemszögön keresztül, hihetetlen, hogy mennyire másként élte meg az adott helyzeteket. Tényleg egy beteg elmével találjuk szembe magunkat. Külsőre az a rosszfiú, akit kedvelnénk, de ő nem javul meg a szeretett nő kedvéért, mert nem képes rá. CoHo ad magyarázatot arra, miért is vált belőle ilyen ember, de én ezek ellenére is rossz szemmel néztem rá, a hideg rázott tőle. Az a legrosszabb, hogy annyi ilyen ember mászkál a világban, mint Asa, aki azt hiszi, hogy bármit megtehet, hogy a tetteinek nincs következménye. Kihasználja a külső adottságait, és azt, hogy képes manipulálni másokat. Képes arra, hogy még magával is elhitesse, hogy amit tesz az szeretettből teszi.
P: Különösen tetszett, hogy a negatív szereplő szemén keresztül is láthattuk a dolgokat. Asa egy egészen összetett személyiség, többször is meglepett csavaros észjárása. Főleg miatta lesz számomra igazán emlékezetes ez a regény is. Láthattuk sebezhetőbb oldalát, de mellette mindig láttuk az őrületet is, ezért néhány együtt érző gondolat után azonnal eszembe jutott, hogy ki is ő valójában és nem szorul szánalomra. A végét az ő szemszögéből is kicsit erőltetettnek éreztem, bár azért még ott is meglepett mennyire mániákus tud lenni.


„- Túl késő ahhoz, hogy tönkretegyél, Asa. Már baromi régen megtetted.”

Tudni kell a regényről, hogy ez fejezetenként a Wattpad-ra került feltöltésre, de végül nyomtatásban is megjelent, ezért a felépítésén érezhető a különbség. Ez mennyire volt zavaró?
I: Az elején nem éreztem, nem zavart, de a vége felé már feltűnőbb volt, hogy nem egyszerre lett kiadva. Túl lett húzva a vége, de nagyon. Sokszor vagyok úgy, hogy a történet végén még
Forrás
mindig szívesen olvasnák pár fejezetet a szereplők későbbi életéről. Ezt CoHo megadta, de egy bőven elég lett volna, nem kellett volna ennyire túl nyújtani szerintem. Főleg az a sok szörnyűség már nem kellett volna a végére. Nekem ez már nem igazán vette be a gyomrom, ez miatt keserű szájízzel csuktam be végül a könyvet. Az biztos, hogy a sötétsége ellenére is egy igazi CoHo történet, mert ismét egy tabu témát boncolgatott, igazán átérezhető volt a szereplők helyzete, de a vége miatt veszített a varázsából.
P: Lehetett volna ez is ugyanolyan tökéletes CoHo regény, mint amit megszokhattunk tőle. A történet most is nagyon tetszett, a szereplők, a szituáció, a kémia, minden. Egyedül a végén lévő epilógus, prológus, epilógus, még egy epilógus felállás zavart. Mikor azt hihetné az ember, hogy vége, még jön pár fejezet, és ezt háromszor eljátszani már nem az igazi. Értem én, hogy máshogy született ez a történet, de ennyit lehetett volna korrigálni. Tehát ezt is nagyon szerettem, csupán a végét variáltam volna át, és egy teljes egészben foglaltam volna össze.


„Mindössze hat centiméter választja el az életet a haláltól.”

Kedvenc jelenetem:
I: Közös utazás. 
P: Gyakran válnak kedvencemmé a megismerkedős jelenetek és itt is ez történt. 
Kedvenc szereplőm:  
I: Carter 
P: Kövezzetek meg, de nekem Asa volt a kedvenc minden betegsége mellett, színt vitt a történetbe. 
Kinek ajánlom:  
I: Aki szeretnének belelátni a gonosz karakter fejébe. 
Hasonló könyv:  
P: Jennifer L. Armentrout Maradj velem könyve. 
Értékelésem:  
I: Egy picit soknak éreztem az epilógusok számát, így most csak 4,5 kókusztortát kap. 
P: 4,5 letartoztatás kap tőlem a vége miatt a könyv.
Érdekesség: Nézzünk szét borítóügyileg a nagyvilágban. :)

A legelső kép a Wattpad megosztáshoz készült. A második a sima papírkiadáshoz tartozik, míg a harmadik a franciák verziója, akit kicsit enyhítettek a vörös színen. A negyedik a hollandoké, ami nekem szintén egészen tetszik. A lengyelek egy női alakot választottak a borítóra, de szerintem nagyon illik a történethez, hasonlóan a németek arc részletéhez. Egyedül a portugálok szakadtak el a melegebb piros/narancs/rózsaszín árnyalatoktól, de a stílus megmaradt. A Könyvmolyképző kiadó pedig az eredetit tartotta meg, csupán mérsékelt az írónő nevének méretén és ez nagyon is pozitív változtatás volt. Elmondható, hogy mindenhol tartották az egyszerűbb vonalat, és egészen hasonlatos kiadások születtek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése