2019. 10. 08.

Mary E. Pearson közönségtalálkozó - interjú és élménybeszámoló

Úgy tűnik ez az ősz ilyen. Vi Keeland után egy újabb nagy kedvenc, Mary E. Pearson látogatott el kicsiny hazánkba. A közönségtalálkozóval egybekötött dedikálásra az Allee bevásárlóközpontban került sor. 17 órától a Fennmaradottak Krónikái fordítója, Miks-Rédai Viktória faggatta az írónőt, az élménybeszámoló mellett, ezt is olvashatjátok. :)

Egy európai körút keretein belül látogatott el hazánkba Mary E. Pearson. Hatalmas öröm volt, amikor megláttam a hírt a dedikálásról, mert a Fennmaradottak Krónikáit a legnagyobb kedvenceim között tartom számon. Az időpont is egészen baráti volt, szinte munka után is ráért az ember indulni, hogy ne maradjon le a beszélgetésről. Nagyon tetszett a szervezés, a Cinema City Allee egyik termét bérelte ki a Kiadó, ahol kényelmesen hallgathattuk a beszélgetés, és ami ennél is fontosabb, láthattuk is, hiszen a moziterem kialakítása lehetővé tette, hogy nem csak a legelső sorból nézelődhessünk zavartalanul. Én azért szerettem volna minél jobb helyet megcsípni, így már fél 5-re az Allee-ba mentem, és szerencsével jártam, mert a második sorban, szinte középről figyeltem az interjút.Az ígérethez híven kis ajándékkal várták az érkezőket, a Tolvajok tánca második részének első két fejezetét fordította le nekünk Viktória, amit kis füzetke formájában mindenki megkapott.

Nagyon jó volt látni, hogy az Írónő is ugyanannyira örül nekünk, mint mi neki. A terembe belépve megcsodálta a kivetített könyveket és gyorsan videót is készített rólunk, ahogy integetve fogadtuk őt. A második sorból még az én "sas szememmel" is kiszúrtam, hogy a telefonjának tokján Lia látható az Árulás szépségének borítójáról. Az olyan aranyos, látszik, hogy számára is fontos ez a sorozat, tényleg együtt él a szereplőivel, nem csak még egy regény a tucatnyi alkotásából. A Kiadó rövid köszöntője után bele is vágtunk az interjúba. A fordító remek kérdésekkel készült, melyeket Mary boldogan megválaszolt, nem fukarkodott a szavakkal, sőt... :D Igazán bőbeszédű, egyszer-egyszer emlékeztetni kellett rá, hogy tolmácsunkat is hagyja szóhoz jutni. Közvetlenül, barátságos légkörben zajlott az egész. 

Mindezek után következett a dedikálás fél héttől. A hat óráig tartó közönségtalálkozó után még lett volna idő kis "szünetet" tartani, de mindenki tudta, hogy be kell már állni a sorba, hiszen, akik csak a dedikálásra érkeztek már beelőztek minket. Ezt azért picit sajnáltam, nem lett volna rossz, ha valahogy minket előrébb vettek volna, de azért erre nem tehetek szemrehányást. Így is viszonylag elől sikerült helyezkednem, csupán már akkor tudtam, hogy számomra halott ügy a várakozás, mert estére a világ másik végére készültem edzésre. Azért bizakodva várakoztam, hátha olyan gyorsan pörögnek az események, hogy még kis késéssel beleférhet a dolog, de 40 perc után be kellett látnom, hogy nem fog működni a dolog. Az írónő mindenkivel váltott pár kedves szót, közös kép készítésére is volt lehetőség. Ekkor vált mentőangyalommá az egyik kedves molyocska, @scheszti, aki vállalta, hogy az én kötetemet is dedikáltatja. Itt is köszönöm neki még egyszer. Így vált teljessé számomra is a Mary E. Pearson látogatás. Az interjú mellett egy aláírással gazdagodtam, illetve gazdagodni fogok, miután elmegyek a könyvemért. :D Nagy örömmel távoztam az Allee-ból is csak hálás lehetek a Kiadónak, hogy megadták ezt a lehetőséget nekünk. :)

Végül pedig olvassátok el az ígért interjút, ami tegnap zajlott.

Üdvözöllek itt, hadd mondjam el még egyszer mennyire örülök, hogy itt köszönhetünk személyesen.
Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek. Igazán izgatott vagyok, amiatt is, hogy itt lehetek és azért is, hogy végre személyesen is találkozunk. Hiszen online már volt szerencsénk egymáshoz, de most már személyesen is sikerült megismerkednünk.

Mióta is vagy Magyarországon? Egy-két napja érkeztél?
Körülbelül egy órája. Nem rég landoltunk a repülőtéren és ezután gyorsan a hotelhez mentünk, hiszen csak arra volt idő, hogy valami vállalhatót magamra kapjak és már siettünk is ide. A férjem le lenne nyűgözve, hogy 15 perc alatt is képes vagyok átöltözni és elkészülni. 

Amikor a Fennmaradottak Krónikáit írtad, gondoltad volna, hogy ennyi nyelvre fogják lefordítani, köztük magyarra is? 
Ez egy egészen szürreális élmény volt. Egy korábban megjelent könyvem, az Imádott Jenna Fox is megjelent magyarul és már akkor is megtisztelve éreztem magam, hogy ez megtörtént és most egy újabb csoda vált valóra ez által. 

A legtöbb európai olvasó számára Kalifornia, ahonnan származol, Szilikon-völggyel és Hollywood világával egyenlő. Mennyiben hasonlítható ez a kép ahhoz a Kaliforniához, ahol felnőttél?
Igen, valóban igazán napsütéses hely Kalifornia, de azért itt is meg lehet fázni, előfordul itt is hó meg jég. Itt ugyanolyan gyerekkorom volt, mint bármelyik másik gyereknek a világon. Házi feladatot kellett írnom, meg voltak a ház körüli teendőim. Néha én is panaszkodtam, előfordult, hogy szomorú voltam. Figyeltem én is a sztárokat a TV-ben, nyomon követtem mindennapjaikat. Általánosságban elmondható, hogy nem az én környékemen éltek. 50 mérfölddel arrébb laktam Los Angeles-ben, nem konkrétan Hollywood-ban. Munkásosztálybeli családból származom, egyik napról a másikra éltünk, de nagyon összetartó családom van. Ezért is van, hogy központi jelentőséggel bír számomra a család.

Voltak-e olyan fiatalkori tapasztalataid, amik formálták az írói szemléletedet?
A felnőtté válás mindenki számára kemény és érdekes időszak, amikor elkezdjük másként látni a világot. Ez számomra is nagy jelentőséggel bíró periódus volt. Mindig kreatív gyerek voltam. Nyolcéves korom körül sok haláleset történt a családban. Egyrészt elhunyt a nagyon szeretett nagybátyám egy hirtelen szívrohamban. Igazán váratlan esemény volt. Pár hónappal később nagypapám is elhalálozott. Illetve Kennedy elnök meggyilkolása is ebben az időben történt. Rövid időn belül sok tragédiának lehetettem szemtanúja. A vietnámi háborúval kapcsolatos tüntetések is ekkor zajlottak és hogy ezeken a tapasztalatokon keresztül mentem, az képzelt világaimra is erős hatást gyakorolt. Elkezdtem nyitott szemmel járni, ezek a tapasztalatok tettek igazi megfigyelővé. Úgy gondolom, egy írónak az az egyik dolga, hogy megfigyelő legyen, észrevegye a világ nagy történéseit, egészen az apró interakciókig. Nem kívánom senkinek, hogy hasonló tapasztalatokat éljen meg. Ettől függetlenül mégis hasznos periódus volt, abból a szempontból, hogy ez változtatott igazi megfigyelővé. 

Tudjuk, hogy mindig szerettél olvasni, már egészen kis korod óta. Milyen történetek, milyen mesék formálták az ízlésedet?
Kezdetekben, mint annyi más gyerek, mondókákon, tündérmeséken nevelkedtem. Nagy hatással voltak rám, anyukám olvasta ezeket nekem. Majd később, amikor idősebb lettem, találkoztam a tipikus iskolai olvasókönyvekkel. Nem tudom Magyarországon mennyire ismerős, de Amerikában nagyon közismert a Dick és Jane. Ez fontos tapasztalat volt, bár ez igazán száraznak mondható anyag. Ilyesmi tónusban vezeti végig a történetet, hogy "Dick iskolába ment. Jane elment a bálba." Nem egy világmegváltó olvasmány, de az én világomat mégis megváltotta, már csak annyiban is, hogy megtanultam önállóan olvasni, nem szorultam többé arra, hogy mások meséljenek nekem. A szöveg rossz rap-re hajazó ritmusa, mondhatni egészen alacsonyra tette a mércét. Ezek után következett például a dr. Seuss könyvek illusztrációi, amelyekben nagyon sok nonszensz szójátékkal és újítással találkozhatott az ember. Rögtön gondoltam, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Később ahogy idősebb lettem, szélesedett és egyre bővült az ízlésem, elkezdtem történelmi regényeket olvasni. Nagyon sokat olvastam például a nyugati telepesekről és nem csak a tinik által kedvelt bulvárlapokat olvasgattam. Összességében azt gondolom, hogy ha egy gyerek, egy fiatal olvasni akar, akkor teljesen mindegy, hogy mit olvas, hagyni kell, hiszen ha megszereti az olvasást, akár képregényt olvas, akár Dick és Jane-t, akkor az hatalmas előnnyé válik. Szóval hagyni kell őket olvasni. 

Most te vagy az, aki rengeteg olvasóra gyakorol hatást az írásaidon keresztül. 
Mielőtt elkezdted élni ezt az álmot, hogy teljes állású író lehessél, tanár voltál. Mi volt az a pont, miért döntöttél úgy, hogy felhagysz a tanári pályával és az írásnak szenteled magad teljes egészében?
Mindig is írni szerettem volna, író szerettem volna lenni, de ez egy nagyon távoli álomnak tűnt. Említetted, hogy tanár voltam, egyébként művészeti diplomám is volt és a művészeti szakmában is dolgoztam. Ezután szereztem meg a tanári képesítést. De mivel az írás volt a szenvedélyem írás workshop-okat tartottam az iskolában és nyári szünetekben próbáltam a regényeimen dolgozni. A tanári szakma emberpróbáló elfoglaltság és költségvetési megszorítások voltak a váltásom időszakában. A férjem, akinek azóta is nagyon hálás vagyok, azt mondta ez még nem a világ vége. Az sem, ha esetleg megszűnik az állásom, legalább lesz végre időm befejezni a regényemet. Tanácsolta, hogy vegyek ki egy évet, amit megtettem. Aztán mégis az történt, hogy év végén ott álltam és még mindig megvolt meglepő módon az állásom. Ennek ellenére otthagytam, mivel már annyira beleéltem magam a gondolatba, hogy az írással fogom tölteni a következő időszakot, tehát felmondtam. Azt szokták tanácsolni, hogy ne hagyja az ember ott az állását az írás miatt, én mégis bevállalta. A következő egy évben, mint az őrült, a regényemen dolgoztam, majd beküldtem egy kiadónak és megérkezett az első elutasítás. Egyből gondoltam, hogy ne, mit ronthattam el. Továbbgondoltam, újraírtam, próbálkoztam. Végül a második regényt már elfogadták, amikor beküldtem. Ekkor kezdtem szerkesztővel dolgozni. Majd vége lett az írásnak szentelt egy év, mégsem mentem vissza a munkahelyemre, egyre több könyvet sikerült eladnom kiadóknak. Végül ez addig fokozódott, hogy megint elkelt egy könyvem, megint elkelt egy könyvem, hogy a tanári engedélyem lejárt. És így gyakorlatilag azon kaptam magam, hogy most már teljes állású író vagyok. Azóta is rettenetesen hálás vagyok a férjemnek, hogy megadta ehhez a csodálatos pályafutáshoz a kezdőlökést. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon ijesztő feladni egy biztos állást. Összességében viszont így történt az egész, véletlenül.

Láthatjuk, hogy a család és a barátok nagyon fontos támaszt tudnak nyújtani és a szereplőid életében is meghatározóak. Nagyon gyakran nagyobb hatással vannak rájuk a családjuk és a barátaik, mint az egyéb személyiségi vonásaik. Te magad széles baráti körben élsz, nagy családban?
Igen, elég nagy családban élek. A közvetlen családom a férjemből, belőlem, két lányomból, két vejemből és négy unokámból áll. Nem óriási családról beszélünk, de azért amikor az ember körül négy unoka szaladgál az eléggé mozgalmas. Egyébként a férjemnek és nekem is a kiterjedtebb családunk elég népes és az ünnepi időszakokban egy egész háznyi ember gyűlik össze, ennek köszönhetően. És igen, a családom hatalmas támasz számomra, ők a szurkolóim. Mondhatjuk, hogy kicsit furcsák, de ez teszi őket szerethetővé. Nagyon jók a történetmesélésben, kitalálásban. Furcsák, de imádni valóak. A családom apai ága, déli származású. Az Egyesült Államok igen nagy területű és sajátságos kultúrája van a déli régiónak, gondoljunk például Arkansas-ra. Van amikor távoli unokatestvéreket fedez fel az ember, akik máshogy csinálnak dolgokat, nagyon érdekes tapasztalat. Az anyai ág Chicago-ból származik, igen művelt családról beszélünk, magániskolákban végzett emberekről, de ennek is megvan a maga árnyoldala is. Sokféle karakter fordult meg mindig a környezetemben, ez is hozzátett ahhoz, hogy megfigyelővé váltam az idők során. Ha fura családod van, adj érte hálát, mert ez adja meg az élet sava-borsát. 

Lia és Kazi is erős fiatal nők, a könyveid fontos hősei. Azt láthatjuk, hogy nem egészen olyanok, mint a tipikus young adult vagy fantasy hősnők. Kazi, ugye tud harcolni, de az ő erőssége főként a hűségében és a döntéseiben áll, míg Lia például igazán erős akkor, amikor hátrahagyja a szerelmet a kötelességért. Szerinted mi tesz egy nőt vagy egy karaktert igazán erőssé és miért fontos ezt ábrázolni a történeteidben?
Több okból is fontos megmutatni az irodalomban, hogy mi nők igenis hősök vagyunk, mert azok vagyunk. Például az édesanyám, a nagymamám, a lánytestvérem is hős volt, nagyon sok barátom van, aki inspirált és a lányaim is hősök, tőlük is sokat tanultam. Amikor felnőttem a történetekben a legtöbb hős még fiú, férfi volt. Viszont úgy gondolom, nagyon fontos, hogy mi lányok, nők is lássuk, hogy lehetünk mi is hősök. Tudjuk róla, hogy hőssé válhatunk. Egy nő ereje lehet fizikális is, testileg is lehet erős egy nő, sok badass női karaktert ismerünk, de más módokon is tud erős lenne egy nő. Például lehet okos, ravasz, jó stratéga. Lia és Kazi is erősek a maguk módján. Viszont fontos az is, hogy gyengeségeik is legyenek, hiszen hogyan lehetnénk tökéletesek, hogy várhatnánk ezt el magunktól. Számomra fontos, hogy erősségeik mellett, gyengeségeiket is megmutassam. Fontos, hogy az ember látja, vannak nők, akik a kezükbe veszik az életüket, hallatják a hangjukat, láthatjuk, hogy ennek köszönhetően ma már változik a világ. A nők évszázadokon keresztül nem tették ezt, most már láthatunk erre élő példákat. A történelem során közhelyként megállapítható, hogy akik írják a történelmet, azok szerepelnek a történetírás hőseiként, viszont a nők jellemzően nem vettek részt a történelemírásban, csak sodródtak a történelemben és átélték azt. Fontos, hogy most már gyermekeink láthatnak női hősöket, nem csak testileg erőseket. A kritikusok és az olvasók lehetséges, hogy néha kemények ebben a tematikában, akár kettős mércének is lehet tekinteni ezt a női-férfi elkülönítést, de mindenképp van hová fejlődnünk. És pozitív dolog látni, hogy mi nők is válhatunk hősökké, sőt azok is vagyunk, ti mindannyian hősök vagyok valaki számára. 

Az író formálja a karaktereket, de van olyan, hogy a karakter is formálja az írót? Volt olyan szereplő, aki például különösen nehéz volt elengedni?
Amikor befejezek egy könyvet, mindig nehéz elengedni a szereplőit. Hiszen amíg írom a történetet, úgymond velük élek együtt. Ilyen volt Kaden, Rafe és Lia esete is. Tovább dialogizáltak a fejemben azután is, hogy lezártam a történetet. De hasonlóan ment Kazi-val és Jase-szel is, hiszen az ember egy vagy akár öt évet tölt el úgy, hogy minden ébren töltött idejében ezekkel a szereplőkkel  foglalkozik, nem fognak csak úgy elsétálni a naplementében, amikor az ember pontot tesz az utolsó mondat végére. Nagyon sokszor megtörténik az, hogy mellékszálak születnek abból, hogy mellékszereplőkön gondolkodik az ember, beléjük szeret az író. Ez az egyik szépsége az írásnak, hogy életre kelnek a karakterek és pont emiatt nehéz őket elengedni. Néha a rosszfiú is megmarad, nem csak a jók. Sok olvasói levelet kaptam például a Komizárral kapcsolatban. Az olvasók többet szerettek volna még belőle, olyanokat írtak, hogy "nem jöhetne össze Lia-val?". Az ember sohasem tudhatja, hogy melyik szereplőbe fognak beleszeretni a rajongók. Ők mind a fejemben élnek és léteznek és néha elgondolkodik rajta az ember a történet lezárása után, hogy még valamelyik szereplőről írni kellene egy novellát, egy kis leágazó történetet. De aztán jönnek új szereplők, ők is megjelennek és szépen lassan elengedi az ember a régi szereplőket. 

Csilla jelezte, hogy már csak egy kérdésre van időnk, de én végtelenül szeretnék még tovább beszélgetni. A Fennmaradottak Krónikái világában a természetfeletti természetesnek számít. Kazi-nak vagy akár Lia-nak, a vagabund nőknek rengeteg természetfeletti képessége van. A te életedben volt már szerepe a természetfelettinek?
Nagyon gyakorlatias ember vagyok, szeretem a tudományosan megalapozott dolgokat. De azért úgy gondolom, hogy vannak a világon megmagyarázhatatlan jelenségek. Ezek még nyerhetnek akár spirituális, akár tudományos magyarázatot, mindenesetre még nem tartunk ott, hogy legyen magyarázatuk. Sokszor megfigyelhetjük a történelem során, de akár a könyvben is, hogy amire még nincs magyarázat, azt varázslatnak tekintik. A középkorban is láthattunk erre példát, amikor a napfogyatkozást mágiaként aposztrofálták, ma azonban már értjük, hogy miért történik ez. Az én életemben is akad gyakorlati tapasztalat ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban. Például, amikor megszületett az első gyermekem, akkor nekünk is volt babafigyelőnk, ami most már nagyon népszerű a babaszobákban. Mi a hálószobánkban voltunk, a kicsi pedig a saját szobájában aludt, de én már az előtt felébredtem, hogy a kicsi sírni kezdett volna. Nem adott ki semmilyen zajt, mégis felébredtem, és másodpercekkel később sírni kezdett. Ebből úgy éreztem, mintha valamilyen lelki kapocs, telepátia működött volna közöttünk. Hiszek benne, hogy néha az információ szavak nélkül is áramlik az emberek között, anélkül, hogy valamilyen gesztussal jeleznénk. Az hogy erre nincs magyarázat, nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Persze én is átéltem már kísérteties történeteket, ahol kiderült, hogy az ijesztő zajt egy laza spaletta adta ki. Olyan is előfordul, hogy az ember megmagyarázhatatlan jelenlétet érez a szobában, ezt persze nem szeretném túlmisztifikálni, de úgy gondolom, figyelmen kívül sem kell hagyni ezeket a dolgokat, csak azért mert most még nincs válasz arra, hogy mi okozza ezeket. 
Amire még szeretnék kitérni, az a női megérzés, hiszen a nők nagyon sokszor érzékelnek dolgokat a körülöttük folyó eseményekből, amik kimondatlanok, mégis tudnak róla. Régen, amikor női megérzést emlegettek, sokan gúnyosan vállat vontak, de mégis honnan jön ez a tudás? Képzeljük el a mostani világunkban, amikor fel vagyunk fegyverkezve mindenféle okos eszközzel, telefonnal, elektromossággal, ezekre támaszkodunk. Majd jön valamiféle katasztrófa, mint például a regényekben is és többé nem tudnánk ezekre az eszközökre támaszkodni. Mi lenne akkor a túlélés kulcsa? Tegyük fel, hogy már a fegyvereink se működnek, nincsen puskapor, a hagyományos eszközök sem működnek. Mi lesz az az érték, ami elősegíti a túlélést és ami felértékelődik? Lia-nak a tudása, képességei is erre a koncepcióra alapoznak, az intuíció ez által értékelődik fel. Mi lenne, ha ezek az intuíciók kerülnének fókuszba? Akár életet is menthetnek, hiszek az intuíció erejében, de abban is, hogy erre lehet magyarázat, még ha most nem is rendelkezünk vele. 

Sajnos lejárt az időnk, de egy valamit még szeretnék mondani. Paviamma!
Paviamma!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése