2020. 12. 31.

Nalini Singh: Archangel's Sun - beleolvasó


Író:Nalini Singh
Cím: Archangel’s Sun
Sorozat: Angyali vadász 13.
Megjelenés: 2020.11.24
Fülszöveg: Elborzasztó titok emelkedik fel az arkanygal következtében…

A Halál és a Kórság Arkangyala talán eltűnt, de gonosz örökségük tovább él – különösen Afrikában, ahol az újjászületettnek nevezett rothadó lények briliáns intelligenciát kaptak.

Tituson, ennek a hatalmas kontinensnek az Arkangyalán múlik, hogy megakadályozza tovább terjedésüket az egész világon. Erre egyedül nem képes, de sok Arkangyal megsebesült a háborúban, mások pedig gyilkos vámpírokkal vannak elfoglalva.

Senki más nem maradt… csak Kolibri. Idős, erős, hatalmas megtört elméje egy kaleidoszkóphoz hasonlít. Most, Titus oldalán kell állnia a halál dagályával szemben, egy elborzasztó felfedezés után. A Kórság Arkangyala szörnyű ajándékot hagyott számukra…


„A fiára gondolt és ismét lepillantott a levélre. Büszke lenne rá, ha ezt megtenné, büszke arra, hogy megvan hozzá benne a kellő erő és bátorság. És magára is büszke lenne. Túl sokáig hagyta cserben. Itt volt az ideje, hogy Illium büszkén szólítsa anyjának.

A nap utolsó sugarai a szárnyát simogatták, és a tető felől lépett az épületbe. A jól felszerelt szoba felé vette az irányt, ami olyan technológiától ragyogott, amit nem teljesen értett.

Igaz megtanulta az ilyen dolgok hasznosságát, mióta teljesen elhagyta a kaleidoszkópot. Most az egyik hűséges emberét arra kérte, hogy hívja fel neki Raphael-t.

A hívást a saját irodai lakosztályában fogadta. A szobában egy koros fehér íróasztal, ívelt lábakkal, puha szövet borított bútorok, friss virágok és a falon festmények is találhatóak voltak. Ez sokkal szelídebb látvány, mint ami a fali képernyőn megjelent előtte.

Raphael irodáját inkább üveg és acél uralta, ami a városára is jellemző. Manhatten csillogása nem szűrődött be a szobába, de helyette egyedülálló kincseket látott a polcokon – közöttük egy a legtisztább kék tollak közül, ami szíven ütötte.

-        Lady Sharine.

-        Fáradtnak tűnsz, Raphael, - merev háttal, feszült vállizmokkal és halvány árnyékok ragyogó kék szemei alatt nézett rá. Annyiszor festette már meg ezt a kéket – először azért, hogy megragadja egy arkangyal tekintetét, aki a legközelebbi barátja volt, majd Caliane fiának a szemét – mindig egy örökkévalóság volt megtalálni a megfelelő árnyalatot.

Porrá zúzott zafír, olvadt kobalt, a déli hegyi égbolt, ezek és még sok más élt Raphael és Caliane szemeiben.

Művészként a megfelelő szín megragadása volt a legnagyobb kihívás és egyben a legnagyobb öröm is.

A férfi a hajába túrt.

-        Hosszú út lesz még mindannyiunk számára, mielőtt pihenhetünk.

Sharine érezte a késztetést, hogy az anyja legyen; nem tudta, hogy valaha elmúlik-e ez a késztetés. Még fiatal volt, amikor Caliane az őrület útjára lépett, és bár Sharine is törékeny lény volt akkor, a háló évről évre növekedett és ő ott volt. Miután megtalálta törött testét egy civilizációtól távoli mezőn, betakarta szárnyaival, összekuszálódott haját félresöpörte arcából és megtartotta.

Olyan elszánt ifjú volt, de belül nagyon sérült.

Most erősnek és életerősnek látni, egy nő heves szerelmével körülvéve őt, minden, amire Sharine vágyott. Nem is gondolta volna, hogy Raphael társához hasonló ember létezhet, ettől kivirágzott a szíve és hinni kezdett a boldogságban és abban, hogy lehet változtatni a sorson.

Caliane sosem mondta el a fiának, de Raphael születésekor az öregek egyike azt súgta, hogy ez egy őrületre és bomlásra ítélt gyermek, az anyja már túl régóta volt az Ősiek egyike. Furcsa, hogy a halhatatlanok között megjelenik ilyen előítélet, de mindig voltak olyanok, akik mindenben a sötétséget keresték.

Ugyanezek voltak azok, akik azt suttogták, hogy Sharine a halál hírnöke.

Caliane fia mindegyiküket elcsendesítette. A legjobbak fényes megtestesítője volt ő, az ok, amiért a világ még nem fürdött vérben és halálban. Bár nem az egyetlen ok.

-        Hol van Elena?

Ujjai tenyerébe görbültek a tőr emlékére, amit Elena gondjaira bízott.

-        A parkban legjobb barátjával, Sara-val, és a kislányával. - mondta Raphael, az arca felragyogott. – Egy óra alatt elérhető a város, így innen is dolgozhatunk. Megtöri a lelket romokban látni az otthonunkat.

Sharine el sem tudta képzelni milyen látni a szeretett város pusztulását, de egy dolgot tudott – Raphael városának bátor szíve volt. Újra fel fog emelkedni, csillogó fém és üveg tornyokkal, amik az égig érnek, a folyók megtisztítják a törmelékektől és a csatában hullatott vértől, a megperzselt föld pedig megújul.

-        Mit fogsz tenni az óráddal, fiam? – kérdezte és egy elszabadult hajszálat el kellett húznia szeme elől.

Káprázatos mosoly jelent meg Raphael arcán.

-        Illium-mal fogok repülni. Úgy tervezzük, hogy találkozunk Jason-nel, hogy hazarepül.

-        Meglep, hogy tudod, a közelben van. A kémmestered valódi füstként szokott ki és belépni a városból. - Nagyon jól tudta, hogy Jason Lumia közelében volt a háború előtti hónapokban, bár erre ő is csak utólag jött rá.

A Tízek megbíztak benne, de ez nem jelentett azt, hogy nem figyelték. Nem volt ellenérve a döntéshez. Az elődjét senki nem figyelte és virágzott a gonoszság. Egyszerűen attól, hogy nem állt szándékában ugyanazt tenni, még nem jelentette azt, hogy a következő személy, akinek ez a felelőssége, megbízható.

Raphael nevetése mosolyra fakasztotta, annyira emlékeztette a vidám gyerekkori nevetésére, amikor festékben fürdött.

-        Azt gondolom, hogy Jason hagyta magát meglátni. Tudja, hogy aggódtunk érte, amikor segített nekünk – és most csontot dob nekünk.

Megrázta a fejét a fiatalok játékain.

-        Megkaptam a leveledet.

A döbbenetesen kék szemek megragadták a tekintetét, a nevetés bennük maradt, de amikor megszólalt, szavai egy arkangyalé voltak.

-        Mit mondasz a kérésünkre, Lady Sharine?”

Copyright © 2020 by Nalini Singh

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése