2021. 01. 10.

Colleen Hoover: Layla - beleolvasó

 

Író: Colleen Hoover

Cím: Layla

Megjelenés: 2020.12.08.

Fülszöveg:

Amikor Leeds találkozik Layla-val, meg van győződve arról, hogy élete hátralévő részét vele tölti – míg egy váratlan támadás okán Layla-nak harcolnia kell az életéért. A kórházban töltött hetek után Layla testileg felépül, de érzelmileg és mentálisan nem az a nő, akibe Leeds beleszeretett. Annak érdekében, hogy helyrehozza kapcsolatukat, Leeds elcsalogatja Layla-t arra a reggeliző helyre, ahol először találkoztak. Érkezésük után azonban Layla viselkedése bizarr fordulatot vesz. És ez csak egy a sok megmagyarázhatatlan esemény közül.

Leeds távol érzi magáról Layla-t, de hamarosan vigaszt talál Willow-ban – a reggeliző hely egy másik vendégében, akivel közös aggodalmuk teremt kapcsolatot. Willow iránti növekvő kíváncsisága, és a döntés, hogy segít neki megtalálni a válaszokat, szemben áll Layla jólétének biztosításával. Leeds hamar rájön, hogy döntenie kell, mert nem tud mindkettőjüknek segíteni. De ha rosszul dönt, az mindhármuk számára káros lehet.

 

 

„Layla lehajol és azt várom, hogy megcsókol, de helyette azt suttogja.

-        Játssz nekem valamit.  - Majd a kanapéhoz sétál és ledől rá. – Játssz valamit, ami méltó ehhez a zongorához. – mondja.

A bokájánál keresztbe teszi a lábát és az egyik karját lelógatja a kanapéról. Ujjai megérintik a keményfa padlót, míg arra vár, hogy játszani kezdjek, de továbbra is csak bámulom. Nem hiszem, hogy létezik még egy olyan nő ezen a bolygón, aki arra késztet, hogy pislogás nélkül akarjam bámulni, míg ki nem szárad a szemem, de ő várakozóan néz rám.

-        És ha nem tetszik a zeném? – kérdezem. – Továbbra is hagyod, hogy megcsókoljalak?

Gyengéden elmosolyodik.

-        Jelent valamit számodra az a dal?

-        Beleírtam a lelkem egy darabját.

-        Akkor nincs miért aggódnod, - mondja csendesen.

Megfordulok a padon és a billentyűkre helyezem ujjaimat. Egy pillanatig habozok, mielőtt elkezdem játszani a dalt. Eddig senkinek nem játszottam el ezt. Egyedül az apámnak akartam elénekelni, és ő már nincs közöttünk. Elsősorban a halála miatt írtam meg.

Sose izgulok, ha a színpadon Garrett dalait játszom, de ez most más érzés. Személyes, és annak ellenére, hogy egyetlen emberből áll a közönség, ez az eddigi legintenzívebb közönség.

Nagy levegőt veszek, amit lassan kiengedek ahogy játszani kezdek.

 

Azóta az éjszaka óta nem hiszek már a mennyországban

Nem hiszek egy ilyen kegyetlen Istenben

Te tudsz?

Aznap éjjel már nem imádkoztam térden állva

De állva sem imádkozom

Te igen?

Aznap éjjel becsuktam az ajtót és becsuktam az

ablakot

A sötétben ültem

És te?

Azon az éjjelen megtanultam, hogy a boldogság egy tündérmese

Ezernyi felolvasott oldal

Általad

Azóta nem hiszek Istenben

A miénk voltál, nem érdekelte, Ő

Elvett téged

Ezért aznap éjjel befejeztem…

Befejeztem…

Csak

Befejeztem.

Aznap éjjel befejeztem,

Befejeztem,

Csak befejeztem,

Aznap éjjel befejeztem,

Én…


Amikor befejezem a dalt, az ölembe hajtom a kezeimet. Kicsit habozom, hogy megforduljak-e és ránézzek. Az egész szoba csendes azóta, hogy eljátszottam az utolsó hangot. Annyira csendes – olyan érzés, mintha minden zajt kiszívtak volna a házból. Még a légzését sem hallom.

Lecsukom a zongorát, majd lassan megfordulok a padon. A szemeit törölgeti és a plafont bámulja.

-        Wow, - suttogja. – Nem erre számítottam. Olyan, mintha a mellkasomra tapostál volna.

Éppen így érzek én is azóta, hogy először megpillantottam ma éjjel.

-        Tetszik a vége, - mondja. Felül a kanapén és maga alá húzza a lábait. – A mondat közepén hagyod abba, annyira tökéltes. Erőteljes.

Nem voltam biztos abban, hogy észreveszi-e a lezárás szándékosságát, de a ténnyel, hogy észlelte, még jobban magába bolondít.”

 

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése